Mi sem aktuálisabb mint a foci VB-ről írni. Mai posztunk azon játékosokat listázza, akik Chelsea játékosként kerültek be a VB-keretbe, és jobb esetben pályára is léptek a tornán.
Két fontos határt szabtam a listázáskor. Egyrészt csak azokat vettem figyelembe, akiknek az adott VB ideje alatt a Chelsea-vel volt szerződésük (tehát egykori vagy jövendőbeli játékosaink nem kerülnek említésre). Másrészt a blog "szellemisége" miatt meg kellett húznom egy időbeli határt, ami (mint a legtöbb múltidéző poszt esetében) az Abramovics-éra kezdete lett, tehát a 2002-es VB-ig bezárólag vizsgáltam a tornákat.
Azt mondanom sem kell, hogy a lista remekül tükrözi a Chelsea a világfutballban betöltött épp aktuális szerepét.
1950
Az első Chelsea játékos a VB-k történelmében az ötvenes évek legendás csatára, Roy Bentley volt. Bentley az angolok első két csoportmeccsen játszott (2-0 Chile ellen, majd 0-1 az USA ellen), de a harmadik meccsen pihentették, ahol az angolok kikaptak a spanyoloktól, és így el is búcsúztak a küzdelmektől.
1958
A svédországi VB-n két játékosunk is érintett volt: Peter Brabrook és Peter Sillett. Az akkor húszéves csatárunk, Brabrook egy alkalommal, a Szovjetunió ellen elvesztett "rájátszáson" lépett pályára. (Erre a meccsre egyébként azért került sor, mert a három csoportmeccs után pontegyenlőség volt Anglia és a szovjetek között, és akkoriban így döntötték el, ki jusson tovább.) Brabrook kitett magáért, de két kapufa és egy meg nem adott gól mellett mégsem talált a kapuba.
A 25 éves jobbhátvéd, Sillett, viszont a kispadon ülte végig Anglia négy meccsét.
1966
Anglia dicsőséges, hazai pályán aranyérmes csapatába Peter Bonetti került be a Chelsea-ből. Az akkor 24 éves kapusunknak sajnos nem volt esélye az akkor a világ legjobbjai közt számon tartott Gordon Banks mellett a kezdőcsapatba kerülni, de így is elmondhatja magáról, hogy VB aranyérmet kapott, elsőként a Chelsea történelmében.
1970
Peter Bonetti ismét behívót kapott az angol csapatba, így ő lett az első olyan Chelsea játékos, akit másodszor is kivittek a Világbajnokságra. A sorsnak köszönhetően (Banks ételmérgezést kapott) az NSZK ellen a pályán is bemutatkozhatott a nagyvilág előtt, de többek közt az ő kapushibájának is köszönhetően Anglia 3-2-es vereséget szenvedett a németektől a negyeddöntőben. Ez lett Bonetti utolsó meccse az angol válogatottban, a hetedik és egyben utolsó alkalom.
23 éves csatárklasszisunk, Peter Osgood is belekóstolhatott a VB-k hangulatába. Két csoportmeccsen is csereként állt be (egyaránt 1-0 a románok és a csehszlovákok ellen), összesen 44 percet játszva, rúgott gól nélkül. A harmadik csoportmeccsen (0-1 a brazilok ellen) és a már említett, NSZK elleni negyeddöntőn már nem kapott lehetoséget. Tekintélyes Chelsea-s karrierje ellenére Osgoodnak sem volt szerencséje az angol válogatottal: mindössze 4 meccsen játszott pályafutása során.
1986
A Chelsea a hetvenes évek végét és a nyolcvanas évek nagy részét a másodosztályban töltötte, így tizenhat évet kellett várni az újabb VB-részvételre. Ifjú angol csatárunk, Kerry Dixon 6 percet kapott a lengyelek elleni meccsen, de akkoriban nem tudta beverekedni magát a kezdocsapatba Lineker és Beardsley mellett. Talán mondani sem kell, hogy Dixon sem vitte sokra az angol válogatottban: nyolc meccset játszott összesen, igaz, ezeken négy gólt is lőtt.
Kerry Dixon
1990
Elérkeztünk a kilencvenes évekhez, azaz mostantól képbe kerülnek az ideneglégiósok is. Az első, VB-résztvevő Chelsea légiós "csak" a szomszédból, Skóciából érkezett: ő Gordon Durie volt. Durie egy meccsen kapott lehetőséget, a svédek elleni 2-1-es győzelem alkalmával.
Két játékosunk is volt az angol keretben. A kapus Dave Beasant az utolsó pillanatban kapott behívót (David Seaman sérülése miatt), de nem lépett pályára. Balhátvédünk, Tony Dorigo egy meccsen, az olaszok ellen pályára is lépett, sőt, gólpasszt is adott David Plattnek.
1994
Anglia nem jutott ki a VB-re, de két közönségkedvenc légiósunk játszhatott az USA-ban megrendezett VB-n. Az orosz kapus Dimitri Kharine két vesztes meccsen játszott (Brazília és Svédország ellen), csapatkapitányként. A harmadik csoportmeccsre pihenőt kapott.
A norvég válogatottban Erland Johnsen kapott szerepet egy meccsen, a harmadik csoportmeccsen Írország ellen (0-0). A norvégok a VB-k történelmében egyedülálló módon estek ki a csoportkör után: mind a négy csapat 4-4 ponttal, és ráadásul egyenlő gólkülönbséggel zárt! A továbbjutást a lőtt gólok száma döntötte el, és ebben Norvégia bizonyult a leggyengébbnek.
Zárójelben említsük meg az ír Tony Cascarino-t is, akinek nem sokkal a VB előtt járt le a szerződése a Chelsea-nél, és a tornán hivatalosan már klubcsapat nélküliként játszott.
1998
Az 1998 több szempontból is jelentős a Chelsea VB-történelmében. A korábban megszokottal ellentétben már hét játékost delegált klubunk a tornára, és második játékosunk szerzett aranyérmet.
Kezdjük akkor vele: Frank Leboeuf, a kopasz francia hátvéd egyetlen meccsen lépett pályára, de az épp a finálé volt. Laurent Blanc pont az elődöntőben kapott piros lapot (és így eltiltást), így Leboeuf-nek kellett helyettesítenie őt. A döntőben a brazil Ronaldo-t kellett fognia, aki legendásan szürkén játszott aznap, a franciák pedig 3-0-ás gyözelmet arattak. Bár a VB-t nem Chelsea játékosként játszotta végig, az ugyancsak francia aranyérmes Marc Desailly-t nem sokkal a torna után igazolta le klubunk, friss világbajnokként.
A negyedik helyezett hollandoknál Ed De Goey volt a cserekapus, de nem lépett pályára Van der Sar mögött.
A negyeddöntőkben estek ki az olaszok, a mi legendás Roberto Di Matteo-nkkal, aki többnyire cserejátékosként kapott csak szerepet a VB-n.
Az akkori Chelsea egyértelműen a légiósokra épített, így az angol válogatottba csak Graeme Le Saux kapott meghívást, viszont ő minden meccsükön szerepet kapott.
Ismét volt norvég játékosunk a VB-n, a karrierje csúcspontján lévő "Flonaldo", azaz Tore Andre Flo. Flo góllal vette ki a részét a brazilok elleni emlékezetes diadalból (2-1).
Celestine Babayaro 19 évesen került be a nigériai keretbe, és alapembernek is számított: csak egy meccset hagyott ki, azt is pihentetésképpen.
Dan Petrescu a románok minden meccsén játszott, és egy gólt is lőtt - ki más, mint pont az angolok ellen.
Az egzotikusabb csapatok közül Jamaica rendelkezett Chelsea játékossal: a hátvéd Frank Sinclair mindhárom csoportmeccsen játszott.
Frank Leboeuf a döntőben
2002
Az utolsó "Abramovics előtti" VB, ezúttal ismét kevés Chelsea játékossal, ami részben a kiöregedett keretünkre, részben a kicsit megcsappant klubkasszára vezethetők talán vissza. (Emlékezzünk csak vissza a kiábrándító UEFA Kupa "meneteléseinkre".)
A franciáknál még mindig számítottak a veterán (akkor már 33 éves) Marc Desailly-ra, és az azóta hozzánk igazolt (ugyancsak 1998-as aranyérmes) Emmanuel Petit-re. Mindketten aktív részesei voltak a címvédő franciák szégyenteljes kiesésének (1 ponttal csoportutolsók lettek).
A franciák csoportjából még továbbjutó dánoknál szélsőnk, Jesper Gronkjaer játszott, majdnem minden meccsükön.
A nigériai csapatban Celestine Babayaro továbbra is biztos pont volt, csak négy évvel tapasztaltabb lett az előző VB óta. Ők is 1 ponttal estek ki a csoportjukból.
Az 1998-as bronzcsapatban is játszott horvát Mario Stanic ezen a VB-n már Chelsea játékosként szerepelt. Két meccsen kapott esélyt, de a horvátok is kiestek a csoportküzdelmek után.
A 2006-os VB részletezésébe tehát már ne menjünk bele. Nyolc év távolság ugyan nem kevés idő, de ekkor már ugye adott volt Abramovics pénztárcája, és ebből kifolyólag 14(!) játékost adtunk a tornának. A VB-résztvevők számát nézve is szembetűnő a változás a négy évvel korábbi játékoskerethez képest.
Egy gyors listát azért vessünk róluk: Robert Huth (Németország), John Terry, Frank Lampard, Joe Cole, Wayne Bridge (mind Anglia), Hernan Crespo (Argentína), Didier Drogba (Elefántcsontpart), Arjen Robben (Hollandia), Paolo Ferreira, Ricardo Carvalho (mindkettő Portugália), Petr Cech (Csehország), Michael Essien (Ghána), William Gallas és Claude Makelele (mindkettő Franciaország).
