Az 1997/98-as szezonban arattuk a valaha volt legnagyobb győzelmünket londoni riválisunk, a Spurs ellen. A Gullit legénység a szezon elején már berámolt egy hatost a Barnsley-nak (Vialli négy góljával), de arra senki sem számított, hogy decemberben majd a Spurs kap hasonló verést.
A szezonban megszokott kezdőcsapatból Steve Clarke, Eddie Newton és Mark Hughes is hiányzott, illetve a nyáron igazolt Gustavo Poyet, ha jól rémlik, épp sérüléssel bajlódott. Hughes helyén az a norvég Tore Andre Flo kezdett, aki ugyancsak 1997 nyarán érkezett, potom 300.000 fontért a Brann Bergentől. Flo-ról kijelenthetjük hogy ár/érték arányban az elmúlt évtizedek talán legjobb vétele volt (leszámítva az ingyen igazoltakat), és erre a címre többek közt ezen a meccsen szolgált rá.
Az első félidő végén Flo egy fejesgóllal juttatta előnyhöz a Chelsea-t, melyre Vega perceken belül válaszolt. Szolid 1-1-el vonultak az öltözőbe a csapatok. A második félidő a miénk volt. Roberto Di Matteo fejelte a meccs harmadik gólját, majd jött Petrescu, és Flo másodszor. A 78. percben a fiatal Mark Nicholls is betalált, és az utolsó percben Flo egy gyönyörű átemeléssel állította be a végeredményt. A 6-1 azóta is klubrekordnak számít a Tottenham ellen.
Tegyük hozzá, nem ez volt a Spurs legjobb szezonja; végül a 14. helyen zártak a Premier League-ben, míg a Chelsea negyedik lett (és nem mellesleg KEK- és Ligakupa győztes). A Spursnél pályára lépett ugyan a válogatott Darren Anderton, Les Ferdinand, és David Ginola is, de a Chelsea csapata már ekkor is kétségkívül erősebb volt.
Csapatunk a 6-1-es meccsen:
Ed de Goey, Dan Petrescu, Frank Leboeuf, Michael Duberry, Graeme Le Saux, Frank Sinclair, Celestine Babayaro (Mark Nicholls, 20), Roberto Di Matteo, Dennis Wise, Tore Andre Flo, Gianfranco Zola
Rövid videó a gólokkal:
És egy majd' félórás összefoglaló:
