Chelsea Nosztalgia

Érdekességek, híres-hírhedt játékosok, emlékezetes meccsek a Chelsea FC múltjából.

Facebook

Feedek

Ken Bates és a villanypásztor

2013.07.31. 23:16 :: Wisey

Legendás klubelnökünk, a Chelsea megmentője, Ken Bates, a hetvenes-nyolcvanas években a csúcspontján lévő futballhuliganizmussal is megpróbálta felvenni a versenyt.

Sajátos ötlete az volt, hogy a kerítés tetejére elektromos áramot vezet, ezzel tartva vissza a pályára bemászni kívánó huligánokat. Mindez állítólag egy reggeli, a farmja körüli sétája közben pattant ki a fejéből:

Egyetlen elektromos drót lesz majd, olyan, mint amilyet a teheneknél használunk. Három szint szögesdrót felett lesz majd kifeszítve, 3.3 méter magasságban. Nem tervezünk magasabb és magasabb kerítéseket építeni, és úgy gondoljuk hogy ez lesz a végső elrettentő erő. Lehet hogy siránkoznak majd egyesek, hogy ez veszélyes, de az állattenyésztésben már régóta használatban van.

Ha megérintjük, megráz, amitől elengedjük majd a kerítést. Lesznek megfelelő figyelemfelhívó táblák a pálya mentén. Arra számítok, hogy a szurkolók többsége, akik törvénytisztelő állampolgárok, száz százalékig támogatják majd az ötletet.

A rendszert 1985-ben telepítették, bár sem az FA, sem a Londoni Tanács nem engedélyezte. Bates büszkén be is mutatta az új kerítést, de az áramot végül sosem kapcsolták be.

A villanypásztoros megoldás természetesen amúgy sem fékezhette volna meg teljesen a randalírozást, hiszen ez csak a kerítésen való átmászást nehezítette volna, a kerítés beszakítását vagy a lelátói verekedéseket már nem.

ken-bates-electric-fence.jpg

Szólj hozzá!

Címkék: érdekességek szurkolók 1980s Stamford Bridge Bates

A bejegyzés trackback címe:

https://chelsea-nosztalgia.blog.hu/api/trackback/id/tr265399049

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása