Napjainkban egyre többet beszélnek a Stamford Bridge bővítéséről (illetve egy esetleges költözésről). Nem ez az első eset. A hetvenes évek elején hirtelen felfelé ívelt a Chelsea FC csillaga: beérett egy remek generáció, mely két éven belül FA Kupát és KEK-et nyert. A klubvezetők elérkezettnek látták az időt a stadion felújítására, illetve, ahogy a tervek mutatták, gyakorlatilag a teljes átépítésére.
A nagyszabású terveket 1972-ben prezentálták, és rögtön el is kezdték bontani a stadiont. Az építkezés összköltségét (akkori árfolyamon) 5.5 millió fontra tervezték. A tervek egy hatvanezer(!) fős, teljesen fedett arénáról szóltak, mely természetesen korának legmodernebb stadionja lehetett volna.
Az első körben az East Stand készült volna el, melyet 1973-ban már át is akartak adni. Az East Stand lett volna az otthona egy ötszáz fős „páholynak”, exluzív bárral és étteremmel. A teljes rekonstrukciót a hetvenes évek végére tervezték befejezni.
A további, tervezett újítások:
- a lelátók közelebb kerülnek a játéktérhez
- a lelátók mögött körfolyosó a könnyebb közlekedés érdekében
- fűthető szektorok
- új reflektorok
- új metrókijárat közvetlenül a stadion mellé
- új éttermek, mosdók, korszerűen felszerelt öltözők, stb.
A tervek túl szépek voltak sajnos. Az építkezés költségei a vártnál jóval nagyobbak lettek, sztrájk is nehezítette a haladást, és a hetvenes években mindössze az East Stand épült fel (az is kis késéssel). A stadion többi lelátója érintetlen maradt, egészen a kilencvenes évekig. A megnövekedett költségeket már nem tudta vállalni a klub, sőt, komoly adósságokat halmozott fel, mely a természetesen a pályán is éreztette hatását. A játékoskeret gyengült, és hamarosan a másodosztályban találta magát a csapat. De ez már egy másik történet...
További makett-fotók:
(Forrás: Chelsea Yearbook 1972/73, Wikipedia)
