Ken Bates, klubunk 1982-2003 közötti elnöke az angol futball egyik "fenegyereke", még ha egy fotó alapján ezt nem is gondolnánk az ősz szakállú, kissé a Mikulásra hasonlító öregúrról. Valójában egy erőszakos, törtető, maximalista vezető volt, aki nem tűrt ellentmondást, és bárkinek nekiment szókimondó nyilatkozataival.
A Chelsea berkein belül is ellentmondásos figura volt Bates, de ő volt az, aki a nyolcvanas évek elején megmentette a csődközelben álló klubot, és sok-sok év munkájával a legjobbak közé emelte. Életművét nem is próbáljuk meg egyetlen posztban bemutatni, most csak arra koncentrálunk, milyen volt a klub körüli helyzet 1982 környékén, mikor is Bates átvette a hatalmat...
A hetvenes évek végére a klub egyre lejjebb csúszott a stadionépítés okozta adósság-örvényben, és megérintette a harmadosztályba való kiesés veszélye is. Volt hogy dönteni kellett, hogy az FA csekkjét vagy a játékosok heti bérét fizessék ki, mert kettőre egyszerre nem futotta.
Ken Bates, aki akkoriban az Oldham FC vezetője volt, a londoni lóversenyeken ismerkedett meg a Chelsea vezetéséhez közel álló emberekkel, és bár tisztában volt a nehézségekkel, nagy lehetőséget látott a London egyik "legmenőbb" helyén lakó futballklubban.
A szerződés aláírására 1982 április 2-án került sor. A futballklubot hivatalosan 1 fontért vásárolta meg az üzletember, de természetesen át kellett vállalnia az akkorra már kétmillió fontra rúgó adósságokat is. A stadion az SB Properties cég tulajdona maradt, és a Chelsea FC az elkövetkező hét évben bérlőként maradhatott a pályán.
Bates egyik első nyilatkozata így hangzott:
"Biztosítottam hogy fennmarad a futball ameddig a csapat bizonyít, és a szurkolóknak igénye van rá. Most már tudunk a következő szezonra is tervezni, nem csak a következő hétre."
A klubot gyorsan talpra kellett állítani, mert folyamatosan folyt el a pénz, és nem volt a vezetőségben egy talpraesett üzletember sem.
"A klub heti 12.000 fontot veszített. Szégyenletes volt. Üzleti értelemben öngyilkosságba tartottak."
A futballklub amolyan gazdagok társasköreként működött, amelynek úgy mellesleg volt egy futballcsapata is. Ekkor történt hogy Lord Chelsea (a CFC 1981-82 közötti elnöke) nagyvonalúan ebédre invitálta a friss tulajdonost. "Legyen a vendégem" - mondta. "Nagyon kedves Öntől. Egyébként, ez az én futballklubom" - reagált Bates.
"Amikor megérkeztem az ebédhez, tizenheten ültünk az asztal körül. Tizenheten! Voltak unokák, barátok, egyéb ismerősök. Előkerültek a szivarok és a legjobb brandy-k. A számla 500 font volt, és ez volt az a banda, amely nem tudta kifizetni a játékosok bérét. Felháborító volt, és meg is mondtam nekik."
A klub megszabadult még többek közt a cipőpucolótól (mert hogy nem az ifi játékosok pucolták a cipőket, külön embert fizettek erre), és az elnökségi tagok sofőreitől is. Még a tombola is csak vitte pénzt, mert mindössze ketten árulták a jegyeket, és senki sem találta őket. Így a tombola is megszűnt.
A nyolcvanas években koránt sem sikerült megoldani minden problémát, de a Chelsea FC szép lassan ráállt a helyes útra. Bates-re és a nyolcvanas évekre is visszatértünk még később ;)
Forrás a cikkhez: Brian Woolnough: Ken Bates - My Chelsea Dream (ISBN 1852277378)
