Chelsea Nosztalgia

Érdekességek, híres-hírhedt játékosok, emlékezetes meccsek a Chelsea FC múltjából.

Facebook

Feedek

Így vártuk a szezont - 1995/96

2013.08.12. 10:54 :: Wisey

Az 1993/94-es szezonban az FA Kupa döntőjéig, majd egy évre rá a KEK-ben egészen az elődöntőig menetelt az akkor még csak középcsapatnak számító Chelsea. Így érkeztünk el 1995 nyaráig, amikor is megérkezett a klubhoz az első igazi világsztár, Ruud Gullit, és mindenki azt várta, hogy a csapat teljesítménye csak tovább javul majd (a bajnokságban tizenegyedik lett a csapat, tehát volt honnan javulni). Az optimizmus érezhető volt játékos-menedzserünk, Glenn Hoddle szavain is, aki így köszöntötte a szurkolókat az 1995/96-os évkönyvben: 

A tavalyi, zűrzavaros szezon végül jól zárult. Az utolsó hazai meccseken sokkal jobban és eredményesebben játszottunk.

Az igazi lökést a remek európai menetelésünk adta, és az a csodás támogatás, amit a szurkolóktól kaptunk mind otthon mind idegenben, ami egészen az elődöntőig repített minket. Mindannyian nagyon csalódottak voltunk hogy az utolsó lépcsőfokot nem sikerült teljesítenünk.

Viszont rengeteget tanultunk a tapasztaltakból. És klubként azt is megtanultuk, hogyan kell leásni a problémákhoz, és megváltoztatni azokat - erre nagy szükségünk volt egy rossz időszak után a bajnokságban. 

Idén egy dologra kell különösen fókuszálnunk: a kiegyensúlyozott teljesítményre. Tavaly nem segített ebben a sok sérülés. A meccseken kikerülhetetlen hogy sérüléseket szedjünk össze, de az edzésmódszereinket kielemeztük, és bízunk benne hogy minimálisra redulálhatjuk a sérüléseket.

Biztos vagyok benne hogy élmény lesz nézni a Chelsea-t idén. Most fektetjük le annak a játékstílusnak az alapjait, amit mindig is játszatni akartam, de bizonyos okok miatt eddig nem voltak meg hozzá a megfelelő embereink. Nem voltak meg az anyagi feltételek, vagy ott voltak a sérülések. Most, ha látta valaki az előszezon meccseit, láthatta hogy biztatóak a jelek.

A stílus javult, és még javulni is fog. Ezt a stílust vegyíteni kell a sikerességgel. Ezt akarjuk elérni.

Egy nagyon jelentős szezon indul most a Chelsea FC számára, és nektek, szurkolóknak. Útelágazáshoz érkeztünk. Bízom benne hogy minden jól alakul majd. Keményen dolgozunk, hogy sikerüljön a terv, és a sikeréhségünk hatalmas.

Azt is szeretnénk viszont, hogy kiegyensúlyozott legyen az a támogatás, amit a szurkolóktól kaptunk az európai kupameccseken. Szeretnénk minden héten újra átélni azt. Ha ezt el tudjuk érni csapatként - ti és mi is -, őszintén hiszem, hogy a siker itt áll a kapuban a Chelsea FC számára. 

A szezon végül felemásra sikeredett. A mutatott játékkal és a stílussal mindenki elégedett volt, és az FA Kupa elődöntőjéig jutott a csapat, viszont a bajnokságban ezúttal is csak a tizenegyedik helyet sikerült elérni.

A Hoddle által remélt kiegyensúlyozott teljesítményre tehát még várni kellett. Ha szigorúak vagyunk, akkor azt is mondhatjuk hogy egészen egy bizonyos Jose Mourinho érkezéséig kellett várnunk vele...

Hoddle Gullit.jpgGlenn Hoddle és a frissen igazolt Ruud Gullit, 1995 nyarán

Szólj hozzá!

Címkék: évkönyv 1990s szezonkezdés

A bejegyzés trackback címe:

https://chelsea-nosztalgia.blog.hu/api/trackback/id/tr355448448

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása